25. fejezet
*Sophie szemszöge*
A régi barátaim nagy nevetgélve, kajás dobozokkal a kezükben jöttek ki az ajtón. Ezek szerint még mindig ide járnak. Az sem változott, hogy a kaját elcsomagoltatják, régen is mindig így volt, aztán utána rendszeresen átmentünk hozzánk vagy a legjobb barátnőmhöz, Cara-hoz. Mikor megláttak elhalkultak, majd Cara szólalt meg gúnyos vigyorral a száján.
- Kit látnak szemeim? Csak nem Ms. London tért vissza közénk? Hiányoztak a bolháid, amiket itt hagytál vagy csak az orrunk alá akarod dörgölni, hogy milyen jó életed van? - tudtam, hogy haragszanak rám, de azt nem, hogy ennyire.Ezek az emberek régen az erőt tartották bennem , most meg épp fordítva, ők akarják elszívni.
- Ami mellesleg semmi azokhoz a bulikhoz képest, amik itthon zajlanak. Pénteken akkora parti volt Mike-nál, hogy a fél város ott volt. Videóm is van, majd ha akarod megmutathatom, mikből maradsz ki - mesélte lelkesen és emellett kicsit felsőbbrendűnek tettetve magát Cody.
- Te a barátodnak nem akarsz bemutatni? Vagy szégyellsz minket? - kapcsolódott be Mike is.
- Dehogynem.. - most tudtam először megszólalni, amióta megláttam őket. Valahogy lefagytam és fájt, hogy ennyire megharagudtak rám, amiért itt hagytam őket - Srácok ő itt Niall, a barátom és Niall, ők itt Cara, Mike, Annie, Cody, Leila és Scott.
- Sziasztok - köszönt kedvesen Niall.
- Csá - üdvözölték egyhangúan.
- Szóval most már a One directionnel nyomulsz? - forgatta meg szemeit Annie.
- Niall menj be én is mindjárt megyek, csak még van egy kis megbeszélnivalóm a "barátaimmal" - rajzoltam macskakörmöket a levegőben.
- Nem hagylak itt - mondta határozottan.
- Menj csak, nem lesz semmi baj.
- Biztos? - nézett rám aggódva. Bólintottam, mire bement,de éreztem, hogy az üvegen keresztül is minket figyelt.
- De félt téged a barátod - jegyezte meg Cara.
- Skacok mi van veletek? - néztem végig rajtuk - Olyan mintha vérig lennétek sértve. Tudom, hogy elmentem és azóta nagyon nem beszéltünk,de...
- Nagyon nem beszéltünk? - szakított félbe Leila - Egyszer sem beszéltünk, mióta elmentél.
- Igen, mivel én próbáltalak hívni titeket, de sosem vettétek fel, üzentem is nektek, de arra se válaszoltatok, mert be voltatok sértődve már akkor, amikor elmentem.
- Talán, ha nem mentél volna el, akkor ez az egész nem lenne... - jegyezte meg Cara.
- Menjünk srácok - Scott most szólalt meg először.Jó volt hallani a hangját, de most nem csengett benne az a kedvesség , mint régen.
- Nem, ezt meg kell besz.. - kezdte Leila, de keményen félbe szakította.
- Nem! Menjünk - mondta határozottan és egy pillantásra sem méltatott. Mikor még itt éltem nagyon közel álltunk egymáshoz. Mindenki azt találgatta mikor jövünk már össze. Sőt, igazából mi is. Elterveztük, hogy majd együtt megyünk egyetemre, hogyan spórolunk a közös lakásra stb. De aztán a tervek változtak és mikor megtudta, hogy Angliába megyek nyárra, elég mélyen érintette. Úgy volt, hogy az egész nyarat partizással és lógással töltjük, a lényeg, hogy mind együtt legyünk, de éreztem, hogy nekem valami többre van szükségem. Ezt persze nem vallottam be nekik, de mást akartam, mint ők, így elmentem Angliába. Azóta már semmi sem a régi. És valószínűleg már azt is tudják, hogy tovább maradok, mint nyár.
Ezt így mind nyugtáztam magamban, amíg elmentek, majd bementem és leültem Niall mellé az asztalhoz. Fejemet a vállára hajtottam és halkan sírni kezdtem. Nem gyakran csinálok ilyet, de most nem bírtam.
- Menjünk haza - súgta, de megráztam a fejem. A haza volt az utolsó hely, ahova most menni akartam. Még csak az kéne, hogy ott anya, apa, meg a nagyi közösen elkezdjenek kérdezgetni.
- Menjünk el a parkba - mondtam, majd felálltunk és elsétáltunk a város legszebb parkjába. Egy tó partján volt, amiben kacsák úszkáltak. Megálltam a tó előtt és csak néztem a csillogó víztükröt . Hagytam, hogy a könnyek elárasszák az arcom. Niall hátulról átkarolt. Meleg borzongás futott végig rajtam, de a könnyek azért sem akartak megállni. Csöndes perceket töltöttünk el, néztük a tavat.
-Khmm-köhintést hallottam a hátunk mögül. Kissé megremegtem a hirtelen hangtól-Sophie?-ismerős volt a hang, de ne tudtam beazonosítani. Lassan hátrafordultam.
-Scott?-lefagytam. Az előbb egy pillantásra sem méltatott, most meg egyedül keresett meg.
-Beszélhetnénk?-bökött a fejével , hogy menjek vele sétálni. Ránéztem Niallre, aki idegesen nézett Scott-ra. Megsimítottam a vállát, hogy nyugodjon meg.
-Nem lesz semmi-súgtam a fülébe és nyomtam egy puszit az arcára. Elengedett én pedig Scott-hoz sétáltam. Elindultunk az egyik ösvényen. Csendben haladtunk , kissé kínos volt , de egyikünk se mert megszólalni.
-Miért mentél el?-törte meg a csendet, én meg újra összerándultam. Egyre idegesebben reagálok minden kis neszre.
-Az igazság az...az igazság az , hogy nekem itt túl unalmas-mondtam halkan , már-már nyöszörögve a szavakat, mivel a gombóc a torkomban nem engedte ki a hangom. Oldalról rásandítottam és szomorúságot véltem észrevenni az arcán-Nagyon kiakadtatok amikor elmentem?
-Igen-válaszolt komolyan- A lányok napokig sírtak, a fiúk meg 2 hétig nem mentek bulizni ami náluk nagy szó-mosolyodott el. Hirtelen megálltam.
-Ennyire rosszul esett?-néztem fel rá. Azok a régi zöld szemek fogadtak.
-Igen. Mindenkinek a szíve megszakadt amikor elmentél. Főleg nekem..-tette hozzá suttogva és elnézett a távolba.
-Nekem is nehéz volt. De annyira érdekelt egy másik város, tele izgalmas emberekkel és helyekkel. De a szívem nekem is fájt értetek. Sokáig gondolkodtam , hogy hazajövök ,de akkor történt valami...-néztem le a földre. Visszatért az a fájdalom amit akkor éreztem. Itt hagyni mindent, mindenkit egy ismeretlen városért. Visszatekintve az volt életem legjobb döntése. Nem tudom mi lenne velem Niall nélkül. Talán Scott-tal lennék, talán nem.
-Találkoztál vele ugye?-nézett a túlsó partra ahol Niall ült és a vizet fürkészte.
-Igen-válaszoltam és szembe fordultam Scott-tal,amikor eszembe jutott egy érdekes kérdés- Ha elmondanám neked, hogy ő a mindenem , te akkor is itt tartanál?-fürkésztem arcát. Gondolkodóba esett, majd felnézett rám.
-Igen-válaszolt bizonytalanul. A szívem mintha megállt volna egy pillanatra.
-Miért?-mondtam már a zokogás szélén álltam.Nem tudtam elképzelni, hogy aki egyszer a másik felem volt, most megfosztana a boldogságtól.
-Mert ...-nézett el a távolba- szerettelek és kíváncsi vagyok , hogy mi lenne ha itt maradnál.
-Szerettél?-folyt le egy könnycsepp az arcomon, le az államig.
-Igen-közelebb lépett , ösztönösen hátráltam egy lépést.
-És miért nem mondtad el?-hajtottam le a fejem és a köveket néztem a lábam alatt. Én is szerettem őt, de nem mertem bevallani neki. Ő volt az akit kis korom óta ismerek és féltem ha bevallom, elveszítem. Eszembe jutottak a sírással töltött esték, amikor mondjuk aznap megfogta a kezem valamiért.Amikor keservesen zokogtam a szobám ablakpárkányán és azon töprengtem miért nem merem neki elmondani. Ha volt barátnője, akkor teljesen össze voltam törve. A lányt legszívesebben elátkoztam volna, ami most visszatekintve hülyeség. A szomorú zenékkel töltött hosszú percek is beugrottak.Azok a napok amikor egész nap csak feküdtem és terveztem mi lenne ha... A barátnőim vigasztalása, hogy egyszer találok valakit, és én folyton csak azt mondom , hogy "Ti ezt nem értitek..."Pedig őkc sak jót akartak nekem. És most, inkább haragszom Scott-ra, hogy elmondta. Oldalra fordítottam a fejem és zokogni kezdtem.
-Mert igazából...tudod...hagyjuk...-zsebre tette a kezét és ő is a földet nézte. Köpni-nyelni nem tudtam. A szívem összeszorult. Nem hogy elmondaná, hogy javítson a helyzetén , amit immár visszafordíthatatlanul is elcseszett.
-Miért nem?-mondtam enyhe felháborodással a hangomban.
-Mert , hát nem tudtam, te mit mondanál...-hazudott. A szemében és a hangjában is látszott. Ismertem már annyira, sokszor füllentett a tanároknak is . Miért nem? Gondolkodóba estem.
-Én ezt nem bírom...-mondtam halkan és készültem megfordulni , de elkapta a kezem.
-Figyelj.. én ... -közeledett felém , én ösztönösen hátraléptem. Aztán leesett. Eddig nem kellettem neki, amint visszajövök , aránylag több pénzzel és hírnévvel máris bevallja. Kezeim ökölbe szorultak.
-Scott! Már értem miért nem mondtad el! Nem voltam neked elég menő, de most , hogy többen is ismernek és nem úgy öltözök mint egy tini, máris jó lettem neked!-keltem ki önmagamból. Ez a kis hírnév éhes srác, csak azért akar most összejönni velem , mert ismerik a nevem. Kirángattam a kezem szorításából és elszaladtam. Nem mertem hátranézni , hátha követ, de tudtam ,hogy le tudnám előzni. Kellet nekem hazajönni!! Csak futottam , amikor rájöttem ott hagytam Niallt. A könnyektől nem láttam tisztán, de jól kivehető volt a szőke haja . Elindultam felé, amikor megtorpantam ,mivel Scott-nak is szőke haja van. Megtöröltem a szemem, és végre normálisan láttam. Megkönnyebbültem amikor Niall állt előttem. Csak néztük egymást és olyan megható volt. Odaléptem hozzá és átkulcsoltam kezeimet a nyaka körül. Karjait derekam köré fonta és magához húzott.
-Haza megyünk-súgta a fülembe és kivételesen rábólintottam. Nem akartam még több ismerőssel találkozni.Egyik kezét lecsúsztatta oldalamra, míg én végig öleltem. Csöndben sétáltunk végig az utcákon, bennem leforogtak a régi emlékek képei, amint az ismerős házakon néztem végig. Niall az arcomat nézte, amibe én kissé belepirultam.
-Ne nézz már-fordítottam el a fejét.
-Muszáj!-fordította vissza és nyomott egy puszit az arcomra, amibe belemosolyogtam. A házunk elé értünk . Mélyet sóhajtottam , majd Niall szembe állt velem és mindkét kezem megfogta.
-Jól vagy?-megráztam a fejem és hozzábújtam. Beszippantottam az illatát . Hátranyúlt és lenyomta a kilincset. Hirtelen felkapott és úgy cipelt be mint egy menyasszonyt. Anyuék egyből kérdésekkel záporoztak minket , hogy mi a bajom , jól vagyok-e stb... Niall egy szomorú fejrázással lerázta őket és felvitt a szobámba. Befektetett az ágyba és betakargatott. Mennyi szíve van ennek a fiúnak... Elindult kifelé a szobámból, de még időben elkaptam a kezét.
-Hova mész?-néztem fel rá nagy , csillogó szemekkel.
-Engedek fürdővizet , nemsokára jövök-nyomott egy lágy puszit a homlokomra és kiment. Elfészkelődtem az ágyamban és lehunytam a szemeim, amik fájtak a sírástól. Eltelt egy 10 percbe mire elaludtam , de olyan mélyen, hogy még egy buldózer se tudott volna kiszakítani az álmok világából.
*Niall szemszöge*
*Még az étteremben*
Nem szívesen hagytam ott Sophie-t. Figyeltem az ablakból, reméltem a haverjai nem veszik észre. Mindegyikük lekezelően nézte,őt , aki senkinek sem ártott. Csak egy srác volt aki még rá se nézett. Aztán elindultak. Sophie-n látszott , hogy nem érti mi történt. Elindult az étterem ajtaja felé. Benyitott és mikor körülnézett a szeme csillogott. A sírástól. Odajött hozzám, fejét vállamra hajtotta és meleg könnyei ellepték pólómat. Végig simítottam a haján és a füléhez hajoltam.
-Menjünk haza-súgtam, de ő megrázta a fejét.Ötletem nem volt hova tudnánk menni.
-Menjünk a parkba-suttogta fájdalommal teli hanggal, ami nekem tövisként fúródott a lelkembe ( Fú de költői vagyok gyerekek XDD -szerk.) Felálltunk és elhagytuk az éttermet. Vállánál szorosan magamhoz szorítottam Sophie-t, hogy érezze vigyázok rá. Elvezetett egy parkba ahol egy nagy tó volt. Elengedtem , előre sétált és csak nézte a vizet. Halk volt, de én tudtam, hogy zokog. Odaosontam mögé és magamhoz öleltem. Egy-két percig meghitten álltunk, pont mint a filmekben. Köhintést hallottam mögülünk.
-Sophie?-egy férfi hang volt, mire Sophie hátra fordult.
-Scott?-lepődött meg szerelmem. Nem néztem hátra.
-Beszélhetnénk?-állkapcsom megfeszült e szavak hallatán.
Megsimította vállam, érintése után meleg bizsergés fogta el a bőröm.
-Nem lesz semmi-búgta a fülembe, lehelete csiklandozta fülemet. Egy gyors puszit nyomott az arcomra és elengedtem. Leültem egy padra , végig figyeltem mozdulataikat. Egyszer a srác rám nézett, aztán Sophie megállt és egymással szemben álltak. Nem láttam jól őket, elég messze voltak. A srác tett egy lépést felé, mire ő hátrált egyet. Sophie el akart jönni, de Scott elkapta a kezét. Éreztem , ha nem áll le a srác közbe lépek. Felálltam a padról, hogy jobban lássam őket. Scott Sophie felé hajolt, viszont ő lerángatta a fiú kezét magáról és futni kezdett. Elindultam felé, viszont egyszer még hátranéztem a srácra. Ott állt,megkövülten. Visszakaptam a fejem Sophie-ra. Futott, futott aztán hirtelen megállt és körbenézett. Odaszaladtam hozzá. Szemeiből patakokban zúdult a könny. Megtörölte a szemét, majd meglátott . Pár másodpercig néztük egymást, amikor a nyakamba ugrott. Olyan erősen öleltem ahogy csak bírtam. Nem szerettem, sőt kifejezetten utáltam amikor sír. Ha sír, belül én is sírok. Miden boldogságot amit ő adott nekem , most átakartam adni neki. Odahajoltam a füléhez.
-Haza megyünk-leheltem a fülébe. Kezem lecsúszott oldalán, ő pedig kezeit körém fonta. Hazafele csak az arcát tudtam nézni. Ő a tökéletes ember nekem. Nem tudnék mást elképzelni. Mikor észrevette , hogy nézem elpirult.
-Ne nézz már-fogta arcomat kicsi kezei közé és elfordította.
-Muszáj-hebegtem , visszafordítottam a fejem és egy puszit nyomtam puha arcára. Elmosolyodott, ami az én szívemet melegséggel töltötte el.
*Sophie szemszöge*
- Mmmm.... - nyújtózkodtam ásítva. Úgy éreztem, hogy iszonyú jót aludtam. Azonban ekkor beugrottak az emlékek, majd beérintettem a szemem. Be volt dagadva. Hirtelen minden szomorúságom visszajött és könnyekkel telt meg a szemem. Halkan hüppögni kezdtem.
- Sophie? - ekkor megmozdult valami mellettem. Úristen Niall! Felébresztettem.
- Ne haragudj, aludj csak tovább! - suttogtam könnyeimmel küszködve, hogy hogy lehetek ennyire tapintatlan.
- Dehogyis. Gyere ide! - mondta, majd magához húzott és fejem mellkasára hajtottam. Pár percig így maradtunk, majd halkan megszólaltam.
- Hány óra? - kicsit elvesztettem az idóérzékem.
- Ömm.. - Niall a telefonját kereste - Fél 7 - mondta végül.
- Te jó isten! És mióta alszom? A grillparti is elkezdődött már, nem? - teljesen kétségbeestem. Kibújtam Niall öleléséből. Időközben valaki levetkőztetett, így csak egy bugyi és egy ujjatlan volt rajtam. A gatyámat kezdtem keresni, de a könnyeimtől alig láttam. Hirtelen Niall átkarolta a derekamat és maga felé fordított.
- Semmi baj. Gyere ide. Kb fél 12 óta alszol. Amióta hazajöttünk. Anyukáddal mindent megbeszéltem. Megérti, ha ma nem mész a partira.
- De.. de muszáj.. - mondtam, majd megtöröltem a szemem és folytattam a kutatást. Ekkor jöttem rá, hogy koromsötét van és ésszerűbb lenne felkapcsolni a villanyt. Így elindultam felé, de útközben nekimentem a szekrény sarkának.
- Bazd meg! Hogy lehetek ilyen szerencsétlen - tört ki belőlem és leroskadtam a földre.
- Corn, egyáltalán ne...
- Ne Niall! Most csak hagyj, kérlek - mondtam, de leült mellém és átölelt. Jólesett az ölelése, de most jobban szerettem volna egyedül lenni - Niall.... kérlek most menj ki egy kicsit. Szeretnék egyedül lenni. Ne haragudj! - még a sötétben is láttam az arcán, hogy milyen rosszul esett neki, amit mondtam, de nyomott egy puszit az arcomra, szó nélkül felállt és kiment. Én pedig ottmaradtam a sötétben a gondolataimmal....
*Lil szemszöge*
Miután felöltöztünk célba vettük a medencéket. Volt egy jó hosszú medence, azoknak akik sportszerűen szerettek volna úszni és nem csak lazulásból. Felálltam az egyik kőre és vártam , hogy Zayn is jöjjön.
-Na nem jössz?-intettem , hogy indulhat.
-Hát tudod.. nem tudok úszni-mondta enyhén piruló arccal. Leszálltam a kőről és odamentem hozzá.
-De édes vagy!-öleltem meg. A hátunk mögül valaki egy óriásit sikoltott, mire mi ijedten kaptuk oda tekintetünket. Egy kislány volt és egyenesen felénk rohant. Rajongó.
-Ó-ó -sóhajtotta Zayn és elkezdtünk rohanni az öltözők felé. Gyorsan kikaptam a szekrényünkből a ruháinkat . Megragadtam Zayn kezét és behúztam egy öltözőbe, majd bezártam. Felhúztam a ruháimat , Zayn pedig a nadrágját.
Kimentünk az előtérbe , és szerencsékre már fizettünk amikor bejöttünk. Megkönnyebbültem sóhajtottunk fel amikor a parkolóba kiérve, már egy lány se követett minket.
-Forró nyári nap volt ma Londonban , mi?-böktem meg Zayn kockás hasát , mivel a marhám elfelejtett pólót húzni. Lenézett magára, majd vissza rám és elmosolyodott.
-Tetszik , mi?-kacsintott, magához húzott és egy csókot nyomott a számra. Hozzá nyomott az autó oldalához és innentől szoktak a dolgok felforrósodni, de jelenleg egy parkolóban álltunk, így megállítottam, mikor keze a derekamról a fenekemre csúszott.
- Zayn.... ez egy parkoló - mondtam enyhén mosolyogva.
- Áhh, igazad van. Azt hiszem ki kéne bérelnünk egy hotelszobát - vigyorgott rám.
- Nem rossz ötlet, de már fél 3 van és anya azt mondta fél 4-re legyünk otthon. De talán majd Londonban édes! - mondtam, majd kibújtam kezei közül és átsétáltam a kocsi másik oldalára. Tudtam, hogy ezzel megőrjítem. Tekintete elsötétült és amint kinyitottam a kocsi ajtót, ő is ugyanezt tette .Beültünk, majd elkapott a derekamnál és az ölébe húzott. Zayn kocsija elég speckó volt, így lehúzta az ablakokon a sötétítőket, amitől nem lehetett belátni.
- Talán megmutathatnád mit fogunk csinálni a hotelszobában egész nap - vigyorgott rám. Közelebb húzott és gyengéden megcsókolt. Ahhoz képest, hogy az előbb mennyire gyorsan akart mindent, most furcsa volt, hogy így letudott nyugodni. Mostanában amúgy is mindketten elég vadak voltunk, úgyhogy jólesett, amikor lassan haladt le a nyakamon apró csókokat hintve, először a fülem mögé, majd végig a nyakamon és a kulcscsontomon. Csak egy derékig érő fehér melltartószerű topp volt rajtam, amit könnyen lehámozott rólam, így nyugodtan haladhatott tovább a testemen. Eközben egyik keze a derekamon pihent, a másik pedig lecsúszott a fenekemre. Kicsit megemeltem a csípőmet több teret adva neki. Lassan lefektetett a másik ülésre és fölém hajolt. Végig simítottam kemény hasán és még mindig letudott nyűgözni.Most egyik keze a combomat simogatta és érintése nyomán bizsergett a bőröm. Keze a lábam közé tévedt, gyengéden megsimította, majd az ágyékomtól kezdve apró csókokat hintett a hasamon, majd a mellemen. Mire én nevetni kezdtem, mert csikizett.
- Mmm.. szóval csikis vagy? - nézett fel rám kacéran. Ő is átmászott a másik ülésre és az ölébe ültetett, majd szenvedélyesen megcsókolt és innen már nem tudtunk megállni.
*Fél órával később*
Leparkoltunk a anyáék háza előtt. Sophie és Niall már itthon voltak.
- Remélem nem késtünk sokat - gondokoztam el.
- Még csak negyed négy van és hát fürdés közben elveszti az ember az időérzékét - vigyorgott Zayn és beleharapott alsó ajkába. Odahajoltam hozzá és megcsókoltam, majd kiszálltam. Mérgesen nézett, amiért otthagytam őt, de aztán követte a példámat. Mikor bementünk anya és a nagyi a konyhában beszélgettek.
- Fogalmam sincs mi baja lehet, de aggódom érte. Kezdem azt érezni, hogy nem kellett volna elengedni itthonról.
- Jasmine, a lányod már felnőtt. El tudja dönteni mit szeretne. Szerintem pont az nem tett neki jót, hogy hazajött. Neki ott van az élete és szereti azt, de ezt itthon nem tudják megérteni. Még a saját szülei sem - hallottam nagyi vádló hangját.
- Mert hiányoznak nekünk. Lil még csak nemrég múlt el tizennyolc. Attól még, hogy ez már felnőttnek számít, még egy kislány. Az életük legnagyobb részéből kimaradok.
- Anya mi történt? - léptem be a konyhába.
- Ó, hát ti már itthon vagytok? - nézett rám anya meglepetten - Hol hagytad Zayn-t?
- Felment lefürödni, de mi baj van? - utáltam, amikor elterelte a kínos témát.
- Sophie kicsit kiakadt, de nem tudjuk min. Most felment Niall-lel, azt hiszem alszanak, úgyhogy ne zavard őket,de később beszélhetnél vele. Talán veled szóba áll - magyarázta anya.
- Jasmin, ne tégy úgy mintha nem tudnád mi baja. Nem tett jót neki, hogy visszajött. Sokan még mindig nem bocsátották meg neki, hogy elment. És ebben ti sem segédkeztetek. - ez volt nagyi végszava, majd felállt, belém karolt és kivezetett a konyhából.
- Anyádnak egy részben igaza van. Több dolgot kéne elmondanotok neki. Például szerintem még mindig úgy hiszi, hogy szűz vagy - mért végig - De ne engedd neki, hogy megváltoztassa a terveiteket. Ja és beszélj azzal a lánnyal. Ne legyen ilyen kis réti nyuszi, akire csak úgy vadászhatnak. Álljon ki maga mellett és félemlítse meg a rókát.
- Nagyi! Elég a hasonlatokból - nevettem - De köszönöm - mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára és felmentem Zayn-hez. Épp a szekrényemnél állt és a fehérneműimet (!) nézegette.
-Hé!!-szóltam rá- Te mit csinálsz?-szaladtam oda és kikaptam a kezéből a melltartóm.
-Gondolkodom mit vegyél fel este-kacsintott.
-Majd én eldöntöm jó?-boxoltam a vállába- Nem gondolod, hogy túl kaján vagy mostanában?-fordultam felé, miután elraktam a ruhadarabot a helyére.
-Ugye tudod , hogy minden fiú álma egy ilyen csaj-húzott magához- Jó fej vagy, kedves és még a durva terepektől sem ijedsz meg-nyomta forró száját az enyémre.
-Jó tudni-kacsintottam miközben a ruhás szekrényem felé vettem az irányt . Gondoltam még se megyek egy ilyen szerelésben a partira.
